2014. július 27., vasárnap

Jóga helyett

Ma volt időm gondolkodni. Segítettem szénát gyűjteni, és felhordani. Csend volt, a szél fújt csak. A hangja kicsit olyan volt, mint a tengerparton a hullámok ütemes morajlása. Erősen sütött a nap, szinte éreztem a D-vitamin felszívódását. Először az tűnt fel, hogy jól esik a munka, és az közeli erdő hangja olyan megnyugtató, mint az anyaméhben lehetett. Eszembe jutott, hogy szeretnék jógázni, de sosem jut idő ilyesmire. Aztán rádöbbentem, hogy itt ugyanazt az érzést kapom. Kiürül az agyam, megnyugszom, és jóleső fáradtság marad utána. S a tudat, megint tettem valami hasznosat, ami előremutat.
A végére lett egy hatalmas szénakazal a bocik örömére, s a szemnek sokkal kedvesebb látvány maradt a tarló a korábbi majd méteres gaznál.


Ez is olyan érdekes: azt mondjuk gaz. Készítettem pár fotót, ahol látszik miből áll: aranyvessző, katángkóró, lándzsás útifű, macskagyökér, máriatövis, borsmenta, orbáncfű, apróbojtorján, szöszös ökörfarkkóró, cickafark, belül szeder, kökénybokorral, s még mi minden...
















Aztán sétáltam egyet az erdőben, hátha lelek néhány gombát. 
A kutyák már tudják azt is, hol kell letérni az útról. Néha azt hiszem világgá mentek, s vissza se találnak, de csak egy vadnyomot kell végigkövetniük a tóig, ahová inni ment az őz, vagy vaddisznó. Aztán loholnak vissza, élvezik ők is a teret. Szegény Lucám (öreg már), néha leül az út közepén, alig kap levegőt, és lefekszik, ott marad. visszafelé felszedjük.


Nem mindig találunk gombát, néha egyebet gyűjtünk, vagy csak madárfigyelés lesz, de ha jó időt fogunk ki, tele is lehet a kosár.


 Ez a jurta az erdő felől. Bízom benne, hogy egyszer sátorozóhely lesz, és nem csak az őzek alszanak majd a tisztáson.