Táborok, kirándulások


2014 TÁBOROK

NYARALJ A LILLA-TANYÁN!

Nyári napközis táborok: 
1. július 14-18, 
2. július 28-augusztus 1.,
3. augusztus 4-8. 
 Heti turnusokban, hagyományőrző jelleggel, a tanyasi élet megismertetésével, a gyerekek részt vehetnek az állatok körüli tevékenységekben (etetés, ápolás), túrázunk a halápi tóhoz, természetvédelmi területen lehetőség nyílik állatok megfigyelésére. További programok: lovaskocsizás, kézműves foglalkozások, gyöngyfűzés, labdajátékok, sajtkészítés, kenyérsütés, agyagozás, íjászkodás
Táborvezető: Lőrincz Mónika
Felügyelők: a táborvezető + turnusonként változó (1 pedagógus és 1 gyakornok, aki a foglalkozásoknál segít)
Étkeztetés:
Kiszállított, vagy helyben készített ebéd, hideg tízórai uzsonna
Közlekedés:
15 fő felett kisbusszal reggelente összegyűjtjük a gyermekeket, délután pedig hazaszállítjuk a táborozókat egyeztetett időpontban, helyszínen.
15 fő alatt 37-es helyi járattal felnőtt kísérővel (indulás Vasútállomás 7,15-kor érkezés 16, 45-kor, bérletet, jegyet hozzanak) Lovas kocsival kirándulás a Halápi víztározó mellett haladó túraútvonalon.
A tábor megkezdése előtt szülői igazolást kérünk, mely szerint gyermeke egészséges, közösségbe mehet.
Részvételi díj: 20 000 Ft/fő/5nap Testvérkedvezmény 20%, Hozz magaddal egy Barátot Kedvezmény 20% Jelentkezés, foglalás folyamatosan!


06-30-56-241-56 Lőrincz Mónika lorinczm1@gmail.com

Nyári sátortábor: július 21-25. 
7-14 éves korig, a tanyasi élet iránt érdeklődő fiataloknak, nomád körülmények között, eső esetén jurtában alvással, bográcsozással, kemencében sütéssel, tábortűzzel. Erdő mellett sátorozva, a közelben tóval, természetvédelmi területtel. Őzek, vadnyulak napi vendégeink, a vadmadarakról nem is beszélve. Fontosnak tartjuk a természet megismertetését, gyógynövények gyűjtését, madarak megfigyelését.
További programok: lovaskocsizás, kézműves foglalkozások, gyöngyfűzés, labdajátékok, sajtkészítés, kenyérsütés, agyagozás, íjászkodás
Táborvezető: Lőrincz Mónika
Felügyelők: a tábor vezető + turnusonként változó (1 pedagógus és egy gyakornok, aki a foglalkozásoknál segít)
Étkeztetés:
Kiszállított, vagy helyben készített ebéd, vacsora, hideg reggeli, tízórai, uzsonna

Részvételi díj: 29 000 Ft/fő/5nap Testvérkedvezmény 20%, Hozz magaddal egy Barátot Kedvezmény 20% Jelentkezés, foglalás folyamatosan! 
06-30-56-241-56 Lőrincz Mónika lorinczm1@gmail.com
A táborok 10 fő alatt nem indulnak.

2013


































Gyógynövénytúrák: megfelelő létszám esetén havi gyakorisággal szombatonként gyógynövény-felismerő, -gyűjtő túrák. Ebéddel, természetes életmódra, gyógymódokra neveléssel.

Egy napos programok: Óvodai és iskolai csoportokat örömmel várunk egész napos programmal, főzési lehetőséggel, vagy általunk készített bográcsos, kemencés étellel, megegyezés szerint

Nyári napközis táborok: heti turnusokban, hagyományőrző jelleggel, a tanyasi élet megismertetésével, a gyerekek részt vehetnek az állatok körüli tevékenységekben (etetés, ápolás), túrázunk a halápi tóhoz, természetvédelmi területen lehetőség nyílik állatok megfigyelésére. További programok: lovaskocsizás, nemezelés, gyöngyfűzés, játékok Étkeztetés:
Kiszállított, vagy helyben készített ebéd, hideg tízórai uzsonna
Közlekedés:
Kisbusszal reggelente összegyűjtjük a gyermekeket, délután pedig hazaszállítjuk a táborozókat. Lovas kocsival kirándulás a Halápi víztározó mellett haladó túraútvonalon.
Részvételi díj: 20 000 Ft/fő/5nap, vagy napi 5000 Ft, eseti részvételnél.

Nyári sátortábor: szervezés alatt, 7-14 éves korig, a vidéki élet iránt érdeklődő fiataloknak, nomád körülmények között, eső esetén jurtában alvással, bográcsozással, kemencében sütéssel, tábortűzzel. Erdő mellett sátorozva, a közelben tóval, természetvédelmi területtel. Őzek, vadnyulak napi vendégeink, a vadmadarakról nem is beszélve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.